szolgáltatások

Együttműködés

Biztosak vagyunk abban, hogy az együttműködés az alapja a sikernek. Minden szervezetnek vannak céljai, amelyek megvalósulása a közös terveken, közös gondolkodáson és közös cselekvésen is múlik. Szívesen működünk együtt pályázatok megírásában és megvalósításában. Részt veszünk programokban és projekteben. A tevékenységeink, tapasztalataink és szakmai ismereteink kiderülnek a “Rólunk” és a “Referenciáink” menüpontok tartalmából. Eddigi együttműködő partnereink: Eger MJV Önkormányzata, Igazságügyi Hivatal, Eszterházy Károly Főiskola, NCSSZI, Egri Zenészek Egyesülete, Főegyházmegyei Karitász RÉV Szenvedélybeteg – segítő Szolgálat, IFI Pont, Szalai Környezetvédő és Ifjúsági Egyesület, Egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum stb. Alapítványunk tagjai főállásban más szervezeteknél dolgoznak, ami korlátokat jelent az együttműködésben. “Teljes embert kívánó” projekteket nem, de programelemeket, pályázatírásban részvételt, akciós megjelenéseket stb. szívesen vállalunk.

Similar Posts