portfólió

2009. Szociáliskészség-fejlesztés – lehetőség a bűnelkövető fiataloknak és segítség a velük foglalkozó szakembereknek

A fiatalkorú bűnelkövetés egy komplex kérdéskör, abban azonban minden ezzel foglalkozó szakma egyetért, hogy a korosztály jó eséllyel képes megtanulni megoldási stratégiákat, illetve képes felismerni saját erőforrásit és ezeket olyan utak felé csatornázni, amelyek hasznosak önmaguk, a környezetük és társadalom számára is. A bűnelkövető fiatalok számára a kötelező magatartási szabályok közé beépítették a szociális készségfejlesztést, amelynek kidolgozásával az alapítványunkat bízta meg az Igazságügyi Hivatal.

A 2009-es évben az alapítványunk 7 992 100 forintot nyer pályázati úton és a helyi közösség bizalmának köszönhetően 168 244 forintot kapott a SZJA 1% felajánlásokból.

A pályázat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal és az Igazságügyi Hivatallal közös program volt, melynek címe: ” A pártfogoltak részére kidolgozott, pártfogó felügyelők által tartandó szociális készségfejlesztés komplex tréningprogram” A program 2009 januárjától júniusáig tartott. A program elemei:

–          A szociális készségfejlesztés tréning kidolgozása pártfogolt fiatalok részére

–          Képzési anyag kidolgozása a pártfogó felügyelők részére

–          Módszertani anyagok kidolgozása

–          Pártfogoltak részére kidolgozott szociális készségfejlesztő program módszertani anyaga

–          Szociális készségfejlesztő program tréneri kézikönyve

–          Tájékoztató a szociális készségfejlesztő csoportok működéséről.

–          Képzés tartása pártfogó felügyelők részére (30 fő kiképzett pártfogó felügyelő)

–          Pilot pártfogás alatt álló fiatalokkal  (30 órás szociális készségfejlesztő csoportfoglalkozás 9 fő fiatalkorú számára)

–          A pilotról módszertani DVD anyag elkészítése

–          Konferencia szervezése, és megvalósítása Fk. bírók és pártfogó felügyelők számára a szociális készségfejlesztő csoportokról

  1. januártól az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata által megnyert TÁMOP-5.2.5./08/1-2008-0009 Szín-Tér Iskolán kívüli drogprevenciós és szabadidős programok kialakítása és működtetése Egerben program szakmai megvalósítása is az alapítvány vállalása volt. Ennek az elemei:

–          Szabadidős programok (túra, futóverseny, játék tanárok nélkül, drogellenes nap)

–          Csoportfoglalkozások (önismereti csoport, 10 fő programba bevont fiatal, dráma csoport, 18 fő programba bevont fiatal)

–          Film klub, teaház (közösségalakítás, értéktisztázás, beszélgetés 38 fő programba bevont fiatal)

–          Kreatív foglalkozások (szabadidős alternatíva, közösségalakítás, 20 fő programba bevont fiatal)

–          Kortársak felkészítő szemináriuma (60 fő képzett kortárssegítő)

–          “Szín-Tér” közösségi tér működtetése (információ, tanácsadás, közösségépítés 63 fő programba bevont fiatal)

–          Prevenciós módszertani füzet elkészítése EZ LEHET LINKESÍTVE, MERT FEL IS VAN RAKVA

–          DÍJ prevenciós interaktív számítógépes játék elkészítése MEG EZ IS LEHET LINKESÍTVE

Similar Posts