2010. Tisztán önmagadért
A szerhasználat megelőzése nem a szerekről való információkon múlik. Ha van értelmes cél, van egy megtartó közösség, és van bizalmunk önmagunkban, akkor már csak a kíváncsiság vihet az illegális, vagy legális szerek felé, de a kíváncsiság nem biztos, hogy benne is tart minket. Tovább
Alapítványunk 2010-es évben 1 000 000 forintot nyert pályázati úton. A bevételeinket drogprevenciós programsorozat megvalósítására fordítottuk. Az adó 1% felajánlásokból alapítványunk 59 000 forintot kapott, melyet tartalékoltunk, hogy később pályázati önrészként, vagy program megvalósítására tudjuk fordítani.
A pályázat keretében a „Tisztán önmagadért”, drogprevenciós programsorozatot valósítottunk meg. A program elemei:.
– Klubfoglalkozások a fiatalok számára. Téma centrikus beszélgetéssorozat, amelynek közösségformáló, közösségmegtartó és önismereti hozama is volt.
– Fórumok a fiatal korosztály számára az ellátó intézmények együttműködésével. A prevenciót és kezelést szolgáló intézmények szakembereivel beszélgethettek a fiatalok.
– Kortárssegítő képzés. A fiatalok meglévő képességeikre, szociális készségeikre építve olyan ismeretanyagot adtunk át, amellyel a hasonló korú társaik életszemléletét pozitív irányba tudják befolyásolni, megküzdő képességüket erősítik.
– Egészségtudatos-életmódra felhívó akciók szervezése kortársak bevonásával.